2010. május 23., vasárnap

Eszter babám új kalapja


Elkészült már jó néhány nappal ezelőtt, de valami hiányzott:-))) Persze egy kis virág!

2010. május 19., szerda

MOZAIK csupa nagy betűvel


Tegnap kalandos út után (reggeli fél 5 kor keltem és este 11-re értem haza: sajnos a belvíz károknak köszönhetően vonatok késése, a másik lekésése okán)Pilisvörösvárra értünk Méhikével, ahol egy nagyon aranyos kreatív hölgytől mozaikozni tanultunk, na igen kezdtünk bele lesni a mozaikozás rejtelmeibe! Íme első alkotásom, aminek nagyon örülök, hogy így sikerült. Vannak benne hibák, amiről tudok, gondolom vannak amikről pedig azt hiszem hogy szuper jó rész, de közben pedig nem is:-))))

2010. május 16., vasárnap

Eszter baba kalapja




Délutáni alkotásom: Eszter babámnak horgoltam kis kalapot. Azt hittem hamar megy, de az ujjam elégé megfájdult, mert elég szoros horgolást igényel a vékony piroska fonal.
Az utolsó sor 420 egyráhajtásos pálcája már elég nyögve nyelősen ment, de szerintem megérte:-))) Még egy sapit akartam horgolni egy másik babámnak is, de ezek után rámfér egy kis pihenés, lehet, hogy azt inkább valami vastagabb fonalból készítem, de sajna, akkor inkább téli sapi lesz belőle!

Nézzétek milyen büszkén viseli új szerzeményét:-)))

2010. május 9., vasárnap

Hawaii lányka most már igaziból



Félre a tréfát!
most lettem kész a virágfűzérrel, így talán már igazibb:-)))

Hawaii lányka


Régen voltam a blogomon, sok egyéb teendő miatt, íme a következő waldorf baba kicsit máskép!

2010. április 29., csütörtök

Soma baba


Elkészül a mostani széria utolsó darabja is! Soma baba. Keresztanyja nem volt jelen ezért párommal együtt adtunk neki nevet. Két név volt terítéken, én felírtam mire gondolok, és lám párom is ugyanezt mondta:-))) Lám lám: a párok egy idő után tényleg hasonlítanak egymásra? Ízlés, gondolat és forma?
Sajnos, mivel elég kicsi, nehezen ment be a varrógép alá, (plüss mivoltát sem tagadta meg az anyag, csúszott és mászott) a deréknál nem lett tökéletes, de a következő naci varrásnál majd kiküszöbölöm a hibát!

2010. április 18., vasárnap

BOBÓ baba

Háááát? Nem is tudom, fiút szerettem volna ennyi lányka után, de talán uniszex, mindenki lássa annak, aminek szeretné:-)))

BOBÓ baba


Elkészült a négerbaba is!
Kissé bongyor fejjel, Sammy Devis Jr. stílusban:-)))

2010. április 12., hétfő

A három GRÁCIA


babám III.


Elkészül Anna baba is!
kicsit fehérebb "bőrű" lett, ezért színesebb ruhát kapott:-)))

2010. április 11., vasárnap

babám


Elkészült a második baba is, az előző Eszter névre "hallgat" , ez a barna baba pedig Csilla. Készül a következő is:-)))) A babás fórumon, már kommentelték! Kíváncsi leszek, TI mit szóltok hozzá:-)))

2010. április 9., péntek

számláló

Nem , nincs a számlálóval semmi gond, csak a 9999 után újra kezdi:-)))

az én nyuszikám!


Tatabányai KV-n kaptam Busi Magdi barátnőmtől, ezt a nagyon aranyos kis nyuszikát, amit büszkén ki is tűztem a blúzomra:-)))

2010. április 8., csütörtök

babám


Ja, Ő lemaradt:-)))
Igaz nem kereteztettem be, "csak" befejeztem!

x szemesek



Végre eljutottam odáig, hogy elvittem bekereteztetni az egy évvel ezelőtt elkészült munkáimat. Szerencsére, hamarabb elkészült a keretezés, mint amilyen "gyorsan " én kivarrtam őket. Amennyiben valaki még emlékszik rá, Angliában készítettem őket!